Sondre Norheim és Fridtjof Nansen

 

Sondre Norheim a modern síelés atyja. A Telemark tartományban fekvő Morgedal-i völgy legjobbja volt. Akrobatikus és félelmet nem ismerő síugró és síelő. Saját maga készítette léceit ívelt oldaluk különböztette meg az akkoriban használatos lécektől, melyeket mások számára készített.

1866-ban megnyerte az első írásos emlékekben is szereplő síugró versenyt, valamint itt mutatta be először nagyobb közönség előtt az általa oly briliánsan kivitelezett sítechnikákat (telemark, krisztiania).

1868-ban Norvégiában már szinte mindenki ismerte nevét. Több helyen bemutatta és oktatta sítechnikáit, megismerték sarokkötéseit, ívelt léceit. Neki köszönhető, hogy a síelés nagyobb tömegek számára szórakozást nyújtó szabadidős sporttá lett.

1884-ben Amerikába emigrált és ott folytatta munkásságát. Ennek következménye, hogy Amerikában a mai napig jobban fennmaradt a telemark stílus, mint a világ más területein.

A világ többi részét Fridtjof Nansen norvég felfedező ismertette meg a síeléssel.

1888-ban elsőként szelte át síléceken Grönlandot, s az útjáról több nyelven megjelent könyvek elindították a síelés, a „sportok sportja” valódi tömegsporttá válását a világon.

 

A szakágak szétválása

 

A síelés technikái 1896-ban, a millecentenárium idején jutottak el Európába. Ekkor rendezték az első „lábszánkó” versenyeket Európában, melyeket a norvég sportolók hatalmas fölénnyel nyertek, jócskán maguk mögé még utasítva még az Osztrák Alpok lakóit is. A versenyeken a legkedveltebb számok a szlalom, a síugrás és a sífutás lettek. Míg ennek köszönhetően ezek az ágak mindinkább előtérbe kerültek és rohamosan fejlődésnek indultak, a többi ág – köztük a telemark – háttérbe szorult, és ott lassabban fejlődött tovább. A síelés végleg különböző ágakra szakadt, természetesen különböző felszerelésekkel: síugrás – hosszú, széles, egyenes lécekkel; sífutás – hosszú, rendkívül vékony lécekkel; alpesi síelés – rövidebb, ívelt lécekkel.

A telemark csak nyomaiban maradt fönn: a síugrók és a sífutók felszerelésének szabadon mozgó, lerögzítetlen sarkában.

Az 1970-es években Amerikában újra reflektor fénybe került ez a látszólag feledésbe merült stílus, majd ismételten útjára indult, hogy hazataláljon. Ma már egyre népszerűbb szabadidő- és extrémsport Európában és Skandináviában is.

 

Sítúrázás

 

 A felszerelés mai napig megőrizte sokoldalúságát, így alkalmas hosszabb sítúrák, és a tömegtől távoli extrém vagy éppen meghitt szűzhavas síelésekre. A léc talpára rögzített fóka – szintetikus szőrme, mely csak menetirányba csúszik – segítségével érintetlen lejtőket, sílifttel elérhetetlen csúcsokat mászhatunk meg. A mély havas lesiklásokkor mozgásunk harmóniáját a szűzhavas  lejtő  hullámzásával 

Sítura 
fejelhetjük meg. A szél simogatását csak a kanyarokban szembe fröccsenő porhó törheti meg. Hullámozva meríthetjük magunkat újra és újra bele a tiszta, fehér, könnyed élvezetbe.

 

Telecarving

 

A technikai fejlődés vívmányai nem kerülték el a telemarkot sem, így az extrém carving lécek is részévé váltak a felszerelésnek. Ezekkel a rövid, kis rádiuszú lécekkel élesen húzott, kerek íveket síelhetünk, melyek extrém bedőléseket tesznek lehetővé. Így egy-egy kanyarban jóformán a földre fekhetünk, majd az ív végén ebből felállhatunk, és így kezdhetjük a következő ívet. 

 Telecarving

Az ősi telemark és a modern carving ötvözéséből született legmodernebb telecarving technika a nemzetközi porondon elsőként magyar előadás keretein belül mutatkozott be. A technika és kidolgozott oktatási módszere 2003. januárjában debütált az INTERSKI-n, a síoktatás világkongresszusán.

 

©Tumbász Gergő